Pages

Sunday, May 16, 2010

KASSAY FAMILY GENEALOGY AND HISTORY

Bethlen tokaji biztosainak aláirásai 1627 május 4-iki iratukon.

Olvasásuk: Sigis(mundus) Loniay mp. Joanus Bornemissza mp. Step(anus) Kassay mp. D(aniel) Belavary mp. 

Az irat eredetije ugyanott.


http://mek.niif.hu/00800/00893/html/doc/c400382.htm

VIII. FEJEZET.

Bethlen Gábor utolsó évei.

Bethlen előkészületei a harmadik támadásra. Az unio és a török támogatás kérdése. Bethlen portai alkudozásai. IV. Murád engedélyt ad Bethlennek a nagyhatalmakkal való szövetkezésre. Quadt IV. Keresztélynél. Hágában és az angol királynál. A franczia támogatás reménye füstbe megy. Gusztáv Adolf kiválik az unióból. A lengyelországi háboru. Mansfeld dessaui veresége. A németországi hadjárat kudarczai. Bethlen panaszlevele Ferdinándhoz. Mansfeld és a weimari herczeg Sziléziában. Bejövetelök magyar földre. Bethlen halogatja az egyesülést. Wallenstein Magyarországon. Murtéza budai pasa. A török sereg megindulása. Bethlen táborba száll. Mansfeld és János Ernő táborozása. Wallenstein Drégely-Palánka alatt. Fegyverszünet. Mansfeld egyesül Bethlennel. Csatározások Wallenstein ellen. Mansfeld kivonulása és halála. Quadt az angol király előtt. Bethlen felvétele az unióba. A török csapatok lázongása. A perzsák bagdadi győzelme. A weimari herczeg halála. Bethlen békealkudozásai. Az ország pusztulása. A pozsonyi béke. A tokaji szerződés. A gyarmati béke megerősítésének ügye. Schmidt János Rudolf császári követ a portán. Alkudozások a török és magyar biztosok között Komárom és Szőny között. Murtéza hadi készületei. Esterházy Miklós közfelkelést hirdet. A szőnyi béke. Erdély szerepe a békekötésnél. Toldalagi küldetése. A béke megerősítése. Kuefstein Lajos császári nagykövet. Vácz visszaadásának kérdése. Mikó Ferencz Konstantinápolyban. A török által ajánlott forma. Erdély függetlenségének biztosítására. A dán királylyal kötött egyezség. A dán segélypénz megérkezése. A sziléziai hadi tervek. A békekötés végét veti a további terveknek. A szövetségesek panaszai Bethen ellen. Bethlen lengyelországi törekvései. Gusztáv Adolf lengyel politikája. A moldvai és oláhországi események. Szombathelyi Márton árulkodásai. Bethlen törekvései Ferdinánd bizalmának megnyerésére. Titkos hadi készülődései. Az orosz szövetség terve. Bethlen betegsége és halála
Európának alig volt állama, melynek politikáját Bethlen számba ne vette volna, midőn harmadik támadásának sikerét biztositani kivánta. De messze terjedő terveinek középpontja most is Konstantinápoly volt. Szerette volna mennél szorosabbra fűzni a kapcsot a porta és a Habsburgellenes szövetségesek közt. Sürgősen kérte nyugati barátait, hogy rendkivüli követséget inditsanak a portára. Ha Francziaország, Anglia, Dánia, Svédország, Hollandia és Velencze küldöttei meg nem jelennek a török fővárosban – igy szólt Bethlen Schwarzenberghez – az államok minden igyekezete jégre van épitve.1 Köln és Rimay útjára gondolt s azt hitte, hogy amit Pfalzi Frigyes 1620-ban megtett, azt 1626-ban a nevezett hatalmak nagyobb fénynyel fogják ismételni. Különösnek tartotta, hogy a hatalmak e biztos és közeleső utra vonakodnak lépni. Mennyi pénzzel és katonával ért volna föl a török birodalom katonaságának sikra szállása. Csakhogy a hatalmak alig válaszoltak Bethlen ez ajánlatára; felfogásuk szerint ép az volt Bethlen barátságának értéke, hogy általa elérik a töröktől várható hasznot, anélkül, hogy kénytelenek volnának magukra vállalni a keresztényhez nem illő barátság szégyenét.
Bethlen egyszersmind a saját tekintélyének emelésére is gondolt, midőn a rendkivüli követség küldését ajánlotta. Egyrészt ez volt a czélja akkor is, midőn a szövetségesek konstantinápolyi követeit arra kérte, hogy támogassák kérelmeit a portán. Roe Tamás eleintén azt hitte, hogy valami ártalmas szándék lappang e kérelem alatt, mert Bethlen maga is el tudja végezni dolgát a törökkel. De az ügy érdekében nem tagadta meg a kivánságot2 s Bethlennek a Ferdinánd követeire való tekintettel jól esett, hogy idegenek járnak el abban, a mit különben csupán a maga embereire kellett volt biznia. De igy sem sikerült rejtenie szándékait, mert a portán nem volt nehéz kinyomozni bizonyos diplomatiai titkokat.
Pedig Bethlennek elég oka volt arra, hogy a császár előtt titkolja portai alkudozásait. Mialatt Hidasgyarmatnál Bethlen küldöttei is részt vettek a tárgyalásokban, Konstantinápolyban az erdélyi követ a béke ellen izgatott. Bethlen azt magyarázta a török uraknak, hogy a „frigyen egy jó kövér kappant nem adnánk, mikor éhek volnánk”. Csak gyermeki játék az egész, az ő tanácsait a török biztosok nem fogadták meg.
S a porta nagyon fogékony volt az ily beszédek iránt. A török politika vezetői nem elégedtek meg a zsitvatoroki béke egyszerű megerősitésével, javitani akarták annak feltételeit. Elég jól voltak értesülve a Ferdinánd ellen készülődő európai coalitióról s úgy látták, hogy bátran elhalaszthatják a béke megerősitését.3
Ily körülmények közt Roe, Giustinian és Hága Kornél könnyen szerezték meg a Bethlentől sürgetett szultáni levelet. 1625 szeptember elején küldötte el a kajmakám Juszuf agát Erdélybe IV. Murád levelével, melyben a szultán megengedte Bethlennek, hogy szövetséget köthet Francziaországgal, Angliával, Hollandiával és Velenczével. A levél márcziusi hamis kelettel volt ellátva, nehogy a császáriak esetleg azt mondhassák, hogy a gyarmati béke előtt kelt. Bethlen azonban minden eshetőségre fedezte magát a szultán irásával.4
A döntő fordulat Toldalagi Mihály 1626-iki követsége idején állott be. Toldalagi július 3-ikán érkezett a portára. Utasitásában el volt mondva minden, a mit Bethlen remélt és a minek reményével a törököt áltatni akarta. Toldalagi a kedvező európai helyzetről hosszasan értekezett, dicsekedve azzal, hogy „im mostan az Isten a hatalmas császárnak ilyen nagy szerencsét mutatott”. Beszédének veleje az volt, hogy mielőtt a szultán az európai coalitióval együtt a gyökeresen felforgató nagy csapást méri Ferdinánd és szövetségesei hatalmára, készittessen jó hadat a budai pasa által a német ellen s inditsa meg a tatár khánt a lengyel ellen. Gürcsi Mehemet kajmakám, Bethlen régi jóakarója, pártolta Toldalagit.5 De a lázadó spahik július közepén megölték a kilenczvenhatéves államférfiut, a szultán legtapasztaltabb s legbölcsebb miniszterét. Recsep pasa, Gürcsi utódja, kételkedve vizsgálta Toldalagi hosszú utasitását. De ő sem akarta elmulasztani a jó alkalmat. Megiratta a kivánt leveleket, parancsot küldött a budai pasának, nem olyat, mintha támadásra hatalmazná fel, hanem felszólitotta, hogy Bethlennel együtt védelmezze meg a török végeket. Roe szerint a kajmakám hideg és kétértelmü leveleket irt, de Toldalagi meg volt elégedve az irásokkal s midőn szeptemberben haza ért, Bethlen is megértette, hogy Recsep nem ellenzi a támadást, hanem a békebontás látszatát kerüli.6
De fontos dolog volt megtudni azt is, hogy mit várhat Bethlen nyugati szövetségeseitől? Emlitettük, hogy Quadt semmit sem végzett a hágai conferentián. A szövetségesek azzal vigasztalták, hogy majd 1626 márcziusában adnak neki határozottabb választ. Bethlen az Erdélybe viszszatért kapitányt különböző akadályok miatt csak 1626 áprilisában küldhette el ujra Berlinen át a szövetséges udvarokhoz, hogy „legyen szembe a királyokkal”.7
Quadt június elején érkezett Wolfenbüttelbe IV. Keresztélyhez. Azt kivánta, hogy a hatalmak ismerjék el Bethlent a szövetség tagjának. Adják meg neki a fegyveres segitséget és a havi negyvenezer tallért; Bethlen egyelőre megelégednék három havi jutalékkal, csak fizesse meg a dán király a reá eső részletet. A király rosz kedvében volt, Mansfeld dessaui veresége s Anglia elégtelen támogatása okozták levertségét. Quadt nem volt megelégedve Keresztély válaszával. Stendalba utazott s azzal fenyegette a hadsereg vezetőit, hogy ura Kassán túl nem fog menni, ha kérelmeit nem teljesitik. Fuchs és János Ernő herczeg, Keresztély tábornokai, megijedtek. A német birodalom szabadsága s az evangelium nevében kérték a dán királyt, hogy ne szegje kedvét Bethlennek. Keresztély erre határozottan megigérte, hogy Mansfeldet Sziléziába küldi s megadja Bethlennek a kivánt összeg egyik részletét. Miután Quadt Tangermündében megbeszélte Mansfelddel a Bethlennel való egyesülés idejét és helyét, tovább utazott.8
Augusztus 22-ikén érkezett Hágába. Ismételte a Wolfelbüttelben elmondottakat. Csakhogy itt a fősuly a pénzkérdésre esett. Azonban Hágában nem igen biztatták Bethlen követét. A hollandiaknak is kellett a pénz a spanyol háborúra s a dán király támogatására. Az angol kormány válaszától tették függővé elhatározásukat. Pedig midőn Quadt Hágából Londonba utazott, Bethlen már útnak indult seregével.9

IV. Keresztély dán király.
Egykorú metszet után.
Aláirása: CHRISTIANVS IV. D(ei) G(ratia) DANIAE, NORWEGIAE VANDA | LORVM GOTHORVMQ(ue) REX, DVX SCHLESVICI, HOLSATIAE, | STORMARIAE ET DITHMARSIAE CO | (mes) IN OLDENBORGS ET DELMENHORST.
A „Theatrum Europaeum” id. kiadásából.
A fejedelem ekkor már tudta, hogy nem számithat a franczia támogatásra. A konstantinápolyi franczia követ 1626 júliusában egyszerre elfordult Bethlen ügyétől. Ő volt az inditó, de midőn látta, hogy az óhajtott diversio a Bethlen részéről Francziaországtól követelt százezer tallér nélkül is végbe fog menni, az angol, hollandi és velenczei követekre hagyta a további teendőket.10
Nagyobb csalódás is érte Bethlent. Gusztáv Adolf és a hágai szövetség útjai külön váltak. A svéd király úgy látta, hogy a szövetség nem elég biztos alapra épit, átengedte tehát a vezetést a dán királynak s régi ellensége, a lengyel ellen fordult. Sadler Fülöpöt Bethlenhez küldötte a lakodalom alkalmából. A svéd követ azonban nemcsak szerencsét kivánt királya uj sógorának, hanem arra akarta birni Bethlent, hogy Gusztáv Adolffal Lengyelországban egyesüljön. A lengyel is tagja az európai katholikus ligának. III. Zsigmond trónjának megdöntésével Bethlen nagy szolgálatot tehetne a protestantizmusnak. Ha a Visztulánál el van végezve a munka, könnyű volna a győzők egyesült seregének Sziléziában megtörnie a császár hatalmát. Bethlen azonban a sziléziai egyesülést előbbre valónak tartotta. Sokat koczkáztatott volna, ha Lengyelországba tör és alkudozásai a portával s a nyugati hatalmakkal már oly természetűek voltak, hogy nem birt s nem is akart elszakadni a hágai szövetségtől, kivált a mióta Quadt megfordult Mansfeld táborában. Pfalzi Frigyes s a dán király küldöttei is arra kérték Gusztáv Adolfot, hogy Bethlen kivánsága szerint Szilézia felé forduljon, de eredmény nélkűl.11

Gusztáv Adolf.
Pontius Pál egykoru metszete Van Dyck festménye után.
Aláirása: GVSTAVVS ADOLPHVS D(ei) G(ratia) REX SVEC(iae), GOTH(orum) | ET VAND(alorum) MAGNVS PRINCEPS FINLANDIE DVX ETC(etera). | Paulus Pontius sculp(sit). Ant(onius) van Dyck pinxit Mart(inus) van den Enden excudit. cum privilegio. Bubics püspök gyűjteményének példányáról.
A svéd király ez elhatározása felforgatta Bethlen nagy reményeit s terveit. Elesett a szövetséges táborok egyesülése Bécs előtt, melynek veszedelmességet még növelték volna a végbeli pasák pusztitásai. De a nagy készület töredékei is elég értékesek voltak. Bethlen erdélyi hadai s a hajduság, a budai pasa segitsége s Mansfeld közreműködése együttvéve biztositékai voltak annak, hogy a kudarcz nem lesz szégyenletes. Mansfeld dessaui veresége nyugtalanitotta Bethlent. Attól tartott, hogy ez a dán királyt megingatja szándékában. Beckmannt, feleségének titkárát Wolfenbüttelbe küldötte, hogy beszélje reá Keresztélyt a Quadtnak adott igéret teljesitésére. Bethlen általában elégületlen volt a németországi hadjárat vezetésével. Bármennyire szerette volna megvárni Quadt Mátyást, nem halaszthatta tovább kivonulását, mert aggódott, hogy a császár és a liga hadserege egészen elfojtják a németországi ellenállást. A dán király augusztus 27-iki lutteri veresége, melynek hire szeptember elején már el volt terjedve Magyarországban, növelte aggodalmait és tettre buzditotta.
Már augusztus 21-ikén levelet irt Ferdinándhoz, melyben elégtételt kért az 1624-iki béke megszegéséért. Nem volt oly panasza, melyet alkuval el nem intézhetett volna. A császár nem fizette meg a harminczezer forintot a végek eltartására, Esterházy nádor pedig több ízben megsértette a fejedelmet. A császár azt felelte, hogy megadja tartozását s hogy a fejedelemnek még több jogos kivánságát is teljesiti, csak a békét ne zavarja. Esterházy sértései pedig nem országos ügyek.12
Máskor Bethlen jobb okokkal is védelmezte támadása jogosságát, de ügyének eldöntését nem az okoskodás erejére bizta.
A dán királytól küldött Mansfeld és János Ernő szász-weimári herczeg Sziléziában várták Bethlent. Quadt július 20-ikára igérte a fejedelem megjelenését.13 A német hadvezérek azt remélték, hogy Bethlent felhasználhatják valamely németországi diversióra.14Alaposan csalatkoztak reményükben. Bethlen Magyarországba akarta hivni Mansfeldet s a herczeget seregének erősitésére. Augusztus 25-ikén küldötte Trencsén megyébe Horváth Istvánt „szinhadával”, hogy segitsen szövetségeseinek a határon való átkelésben.15 Mansfeld és a herczeg nem maradhattak Sziléziában és Morvaországban, mert Wallenstein nyomukban volt. Szeptember 3-ikán már átkeltek a határon Illésházy Gáspárnak, Trencsén urának és Bethlen hivének segitségével.16 A nádortól kihirdetett közfelkelés nem volt elég gyors s erős arra, hogy feltartóztassa Mansfeldet a határon vagy a Vág folyónál.17 Szeptember 10-ikén a dán királytól küldött csapatok már szentkeresztnél táboroztak s zaklatták a bányavárosokat. A hűtlen Horváth István elvált Mansfeldtől s Turóczban kalandozott, inkább a nádor, mint Bethlen szavára hallgatva.18
Midőn Mansfeld a bányavárosok felé közeledett, Bethlen még Nagyváradon volt. Nem akart sietni; szükségesnek tartotta, hogy minél tovább tünjék fel a béke megsértett, de türelmes hivének. Ferdinánd s hivei még az utolsó perczben is kételkedtek abban, hogy Bethlen átlépi a királyi terület határát.19 Késedelmének másrészt az volt a czélja, hogy az ország belsejébe csalja a császár seregét.
Wallenstein szeptember 9-ikén érkezett Vágujhelyre.20 Mansfeld Bethlen s Wallenstein, a három európai hírű hadvezér, most magyar földön készültek a mérkőzésre. Wallenstein nem szivesen hagyta el a németországi csatatért. Ismerte a magyar harczok veszélyeit. Nem könnyen felejtette el Hodolint. Stratégiájának az volt egyik főgondolata, hogy hadserege épségben maradjon. S hol pusztulhat serege könnyebben mint a magyar földön, hol az élelmezésnek sok a nehézsége s hol a magyar lovasság a tatársággal együtt annyi kárt tehet féltett hadainak? Kétségbe ejtette az udvart s különösen a királypárti magyar urakat folytonos követeléseivel, aggodalmas lassúságával, indulatosságával és makacs gőgjével. Vagy tiz napig vesztegelt Vágujhelyen, de végre engednie kellett az udvar türelmetlen zaklatásának, kivált midőn meghallotta, hogy a budai pasa pusztitja a falvakat.21 Nem a vén s békés természetű Szofi Mehemed volt ekkor a budai pasa. Neki szólt az a parancs, melyet a kajmakám iratott Toldalagi sürgetésére. Murtéza, a fiatal s szilaj boszniai pasa talán tizenötezer emberrel a szerdár mellé volt rendelve. Midőn Murtéza a Szent-Gellért hegy alá érkezett, azt izenték neki, hogy a budai pasa ép akkor halt meg. Szofi Mehemed nem volt kedves embere Bethlennek, a harcziasabb boszniai pasa jobban tetszett neki. Úgy látszik, része volt abban, hogy Murtéza lett a budai pasa s egyszersmind szerdár.22
Az új szerdár Nógrád ostromával inditotta meg a hadjáratot. Esterházy Pál, a nádor öcscse, vitézül védelmezte a várat, de az ostrom hire sietésre intette Wallensteint. Hadai szeptember 26-ikán Érsekujvárnál táboroztak a nádor csekély számú seregével. Itt hallották meg Ferdinánd vezérei a hirt, hogy Bethlen mégis átlépte országa határát.23 A fejedelem szeptember 25-ikén a füleki táborból csatlakozásra s az erők összpontositására hivta fel János Ernőt és Mansfeldet. A felhivás még sűrgősebben hangzott a Balassa-Gyarmat körüli Csalomjáról szeptember 28-ikán, midőn Bethlen csodálkozva vette észre, hogy az ellenség hátrahagyva nagy ágyúit és podgyászát s Lóra ültetve gyalogságát, 27-ikén Léva tájára jutott. Ezt a gyorsaságot alighanem Esterházy sürgetésének kell tulajdonitanunk.24
Mansfeld s János Ernő azonban nem siettek úgy, mint Bethlen kivánta. Szeptember 17-ikén a két vezér elhagyta a bányavárosokat s Bajmócz felé tartott. Mansfeld szeretett volna visszatérni a felső Pfalzba Csehországon át, megerősödve néhány ezer magyar katonával. De úgy látszik, hogy Német-Prónáig jutott s azon a tájon volt, midőn Bethlen Nógrádmegyébe hivta. A szintén arra tartó Wallenstein miatt Mansfeld vonakodott elindulni a Bethlentől kijelölt uton.25
Mansfeld helyett ott volt Murtéza. Bethlen őt is táborába hivta, hogy megmenthesse az ostromolt magyar várat s hogy erősödjék Wallensteinnal szemben. Wallenstein szeptember 30-ikán meg akart ütközni Bethlennel Drégely-Palánknál. Csakhogy már lemenőben volt a nap, midőn a német tábor Bethlen jobb szárnyától egy nagy negyed mérföldnyire ért. Wallenstein kerülni akarta az éjjeli ütközetet, kivált midőn észrevette, hogy azt a keskeny árkot, mely Bethlen tábora előtt volt, az ellenfél igen jól használhatná fel védelmére. Különben Bethlen serege számosabb volt. Talán harminczezernél is többre rugott a zászlói alatt harczoló kopjások, gyalogok, oláhok és törökök száma. De Bethlen féltette seregét a német gyalogságtól s a helyet alkalmatlannak találta a lovasság harczára. Murtéza zugolódott az ütközet elmaradása miatt, de csakhamar belátta, hogy az „ő mezitelen s haszontalan” hadát s a nem sokkal jobb karban levő erdélyieket nem volna tanácsos Wallenstein kevesebb számú, de válogatottabb katonáinak puskái elé juttatni. Bethlen az október elsejére virradó éjjelre fegyverszünetet kért Wallensteintől. Az éjjeli nyugodalomra nagy szüksége volt a német-magyar tábornak s igy Esterházy is örült a fegyverszünetnek. Bethlen az éj oltalma alatt visszavonult Szécsényig.26
A visszavonuló hadvezér volt a győztes. Wallenstein nem merte üldözni; hiába tiltakozott a tüzes Zrinyi György bán, nem boldogult a haditanács többsége s az őt halálosan gyűlölő fővezér akarata ellen.27 Wallenstein visszavonult Érsekujvárra s onnan tovább a Vág partjára. Egy ideig arra gondolt, hogy megakadályozza Mansfeld s Bethlen egyesülését,28 de erre sem vállalkozott. Mansfeld még Szécsényben egyesült Bethlennel.29 A fáradt és beteg hadvezér fáradt és megfogyatkozott sereget vezetett szövetségese táborába. Az alig tizezer emberből, mely Sziléziából Magyarországba vezetett, már nagyon sok hiányzott.30 Bethlent ez a segitség nem bátoritotta arra, hogy megütközzék az ellenséggel. Barsig nyomult előre s apró csatározásokkal fárasztotta Wallensteint.31Október második felében Kovács Péter kapitány elfogta Vágujhelynél Schlick grófot, a német tüzérség parancsnokát és Lorenzo del Maestro ezredest.32 Az éhség s a betegség Bethlen huszárjainál is erősebben fogyasztották Wallenstein táborát. A német főhadvezér boszankodott, szidalmazta Magyarországot és békét kivánt.
Bethlen tehát sokat ért el; elvonta Wallensteint a német harcztérről s aránylag csekély áldozatokkal majdnem megtörte a császár büszke hadseregét. Növelte hirnevének félelmetességét. De nem tartotta tanácsosnak tovább folytatni a harczot. Mansfeld nem akart az országban maradni. Szilézia felé nem mert menni, hanem Bethlennél hagyva serege töredékeit, Olaszországnak tartott, hogy Páduában gyógyittassa magát s pártfogói pénzén uj sereget gyűjtsön. De nem messze Szerajevotól, a sokat próbált zsoldos vezér, ki a cseh forradalom kitörése óta oly állhatatosan küzdött Pfalzi Frigyes ügye mellett, tüdőbajának áldozata lett.33
A barsi táborban összegyűlt karok és rendek szintén megunták a háborút. Már a támadás elején is „igen gyarlóúl ültek fel” és haza kivánkoztak.34 Quadt útjának eredménye sem volt kielégitő. Hágából Londonba utazott, hol Rusdorf, Pfalzi Frigyes megbizottja, pártolta ügyét. I. Károly október 6-ikán fogadta Bethlen követét hajadon fővel, mert attól tartott, hogy ha fölteszi kalapját, Quadt is követi a példát. Az angol király november végén irta alá azt a szerződést, melyben elfogadja Quadtnak már a hágai conferentián előadott kivánságait. A kapitány visszatérő útjában hasonló szerződést iratott alá a németalföldi egyesült államokkal s a dán királylyal 1627 február 9-ikén és 28-ikán.35 Igy tehát Bethlen tagja lett a hágai szövetségnek, de már későn. Az igéretekben nem bizott, csak a dán király utalványoztatott számára harminczezer tallért Konstantinápolyban s azt is csak 1626 végén.36
De mindennél fontosabb körülmény volt az, hogy Murtézának utasitása igen korlátolt volt. Igaz, hogy Borsos Tamás kérésére a kajmakám megengedte a pasának, hogy esetleg Bethlen téli szállásán maradjon.37 Midőn a török katonaság Demeter napján lázongva követelte a hazabocsáttatást, Bethlen lóra ült s Murtézával együtt engedelmességre kényszeritette a békétleneket. Szóbeszéddé lett ekkor a török közt, hogy nincsen már töröknek egyéb Szent-Demeter napja, csak Bethlen Gábor napja.38 A fejedelem nem akarta addig elbocsátani a törököt, mig el nem végzi ügyét Ferdinánddal. De a kajmakámnak gondja volt arra is, hogy megkösse a vitéz Murtéza kezét. Apró foglalásokra fel volt hatalmazva; de vigyáznia kellett, hogy ne tegyen olyasmit, a mire a császáriak csak hadüzenettel válaszolhattak. Október közepe táján Murtéza el is foglalta Damasdot, a kis palánkot a Garam mellett Kéménd fölött. De azután csendesen viselte magát, annál is inkább, mert a barsi táborba is eljutott a perzsák bagdadi győzelmének hire. Oly nagy csapás volt ez, irja Roe Tamás, a minőt a török birodalom még soha sem szenvedett. Midőn Bethlen meghallotta a hirt, sohajtva mondá: látom, hogy meg kell békülnöm.39
Úgy is kellett tennie, mert a porta segitsége nélkül vagy épen akarata ellenére oktalanság lett volna tovább hadakoznia a nyugati segitség bizonytalan reményében s küzdve a magyar rendek kedvetlenségével. Jobbnak tartotta bevárni a kedvezőbb időt. A nemeslelkü János Ernő herczeg, a ki 1626 végén halt meg Túróczmegyében, hasztalan buzditotta Bethlent a harcz folytatására. A fejedelem, bölcs szokása szerint, már kezdettől fogva alkudozással kötötte össze a hadi mozdulatokat. Még a szécsényi táborból is azt irta a nádornak, hogy „nem víni, nem ország foglalni, hanem békességünknek megerösitésére jöttünk”.40
Ferdinánd udvara szerette volna megfenyiteni Bethlent, de Wallenstein kudarcza, a németországi zavarok, a török veszély s a magyar tanácsosok sürgetése arra birták, hogy az alkudozás terére lépjen. A magyar tanácsosok az ország állapotára figyelmeztették a királyt. 1626-ban négy hadsereg dúlta a magyar földet. Talán Mansfeld pusztitásai voltak a legrémitőbbek,41 de Murtéza, Bethlen s Wallenstein hadai is éreztették a hadviselés nyomorát a szegény lakossággal. Úgy annyira, hogy Esterházy szavai szerint Szendrőtől fogva Pozsonyig, két-három hitvány és hegyek közt levő vármegyék kivételével, pusztasággá lett az ország. E puszta föld sirja lett volna annak a hadseregnek, mely az 1627-ik év tavaszán élősködni akart volna rajta.42
Mikó Ferencz és Lónyay Zsigmond, a fejedelem biztosai, november 2-ikán érkeztek Pozsonyba. Nemsokára a király is kinevezte a nádort, Pázmányt, Sennyeyt és Cziráky Mózest biztosaivá s igy az alkudozások megkezdődtek november közepe táján. Nem csekély akadály volt az amnestia kérdése. A király biztosai ki akarták zárni az amnestia jótéteményeiből azokat, a kik nem a Bethlennek átengedett hét megyében laknak. Nyiltan ki is jelentették, hogy különösen Illésházy Gáspárral, Mansfeld kalauzával, akarják éreztetni a király haragját. Hosszadalmas vita után nyugodtak meg az amnestiát biztositó levél oly formájában, mely remélni engedte, hogy Illésházy Gáspár, Szunyogh Gáspár és Pogrányi György fel vannak mentve a büntetés alól.43

Ferdinánd tokaji biztosainak aláirásai 1627 május 20-iki iratukon.
Olvasásuk: paratissimi Joannes Pyber el(ectus) ep(isco)pus Agrien(sis) mp. Stephanus Ostrozyth, mp. Geor(gius) Hoffman mp. Az irat eredetije az országos levéltárban
A Bethlentől 1619 óta eladományozott, beirt vagy elzálogositott jószágok is tárgyai voltak a vitának. Bethlen megigérte, hogy minden idegen kézen levő jószágot visszaad, azokat kivéve, melyekről végezése van a birtokosokkal. Ez a kivétel nagyon leszállitotta az engedmény jelentőségét.44
Annak sem volt jelentősége, hogy Bethlen lemondott a pozsonyi békében kikötött harminczezer forintról, melyet a császár köteles lett volna a neki átengedett végvárak jó karban tartása végett fizetni. Könnyü volt lemondania a rendetlenül fizetett vagy egészen elmaradó jutalékról.
Alvinczy, a kiről Eszterházy azt irta, hogy „az kit tudományával elő nem vihetvén, vérrel akarja felépiteni vélekedését”, szemére hányta Bethlennek, hogy a pozsonyi béke nagyon is erős hűségesküre kötelezi a hét megyét Ferdinánd iránt. Alvinczy itt a rendek közvéleményét fejezte ki,45 azokét a rendekét, a kik cserbe hagyták Bethlent, ha áldozatokat kivánt tőlük. De Bethlen figyelmeztette Alvinczyt arra, hogy az eskü csak addig köt, a mig Ferdinánd megtartja a békét. Már pedig a pozsonyi békében a nevezetesebb nikolsburgi pontok vagyis a politikai és vallásos szabadságok is meg vannak erősitve. Ez az eredmény a császár dessaui és lutteri győzelmei és a török bagdadi veresége évében nagy jelentőségü volt.
A fejedelem s a király biztosai 1627 május 19-ikén Tokajban még egy szerződést kötöttek, mely a béke végrehajtásáról, a vámtételek szabályozásáról, a király s a fejedelem jogainak egyeztetéséről intézkedik.46
Az okok, melyek hajlandóvá tették az udvart a pozsonyi békére, még erősebben szóltak a törökkel való alkudozás mellett. Ferdinánd megerősitette a gyarmati békét s 1626 nyarán Konstantinápolyba küldötte a ratifikált példányt. Ekkor már ki voltak adva a Bethlentől kivánt parancsok. A kajmakám úgy hitte, hogy Bethlen s Murtéza hadjárata után jobb békét várhat. Volt elég ürügy a ratifikálás elhalasztására. A gyarmati béke semmiről sem végzett határozottan. A két császártól egymáshoz küldött követek tárgyalásaira bizta Vácz ügyét. De Lustrier Sebestyén csak egyszerű követ volt, a porta pedig nagykövet küldését kivánta.47
A bagdadi vereség után a porta is kivánatosnak tartotta a béke megujitását, hogy biztositsa magát a kettős háború veszélye ellen. Schmidt János Rudolf, a bécsi udvar postája, 1627 márczius 3-ikán Murtéza megbüntetését követelte a portán;48 a kajmakám azonban nem akarta érteni, hogy miért kellene megbüntetnie a budai pasát. Sőt Murtézára bizta a a fenforgó vita elintézését s ismételten és igen határozottan megparancsolta a pasának, hogy a Ferdinánddal kötött fegyverszünetet békévé alakitsa át.49 Márczius 28-ikán a budai pasa divánt tartott, mely egyhangúlag elhatározta, hogy a török adja vissza Ferdinándnak az előző évben elfoglalt Damasdot. Esterházy a határozat végrehajtásának siettetésére kényszeritette a pasát, mert el volt szánva addig nem kezdeni a tárgyalást, a mig Murtéza nem váltja be igéretét.50

Báró Schmidt János Rudolf, császári követ.
Wiedemann Illés rézmetszete Joachim festménye után.
Felirata: ILLVSTRISSIMO ATQ(ue) EXCELLENTISSIMO DOMINO D(omi)NO IOANNI RVDOLPHO SCHMID LIBERO BARONI A | SCHWARTZENHORN, DOMINO AD S(anctam) MARGARITAM PROPE VIENNAM ET IN NICOLSTORFF. SAC(rae) CAES(areae) MAI(esta)tis CONSILIARIO BEL- | LICO, SYLVARVM PER INFERIOREM AVSTRIAM PRAEFECTO SVPREMO ET AD PORTAM OTTOMANICAM ORATORI SOLENNI. Humillime dicat et offert. A czimer felett: IVNCTVM AQVILAE MIRARE DRACONEM : és 1651. évszám.
Eredeti példányról.
Mind a két fél kivánta a békét s mégis elmúlt a tavasz, a mig a biztosok Komárom és Szőny közt egy leveles szinben azzal a megnyugvással inditották meg az alkut június 30-ikán, hogy a formákban tőlük telhetően megóvták császárjaik méltóságát. Sennyey kanczellár, Questenberg, Esterházy Dániel és Koháry Péter voltak a király biztosai, Murtézát pedig a budai mufti, az egri pasa, az esztergomi bég, a szolnoki bég és Gzihan aga helyettesitették. Leginkább két pont körül forgott a vita. Esterházy nádor, a keresztény biztosok tulajdonképi vezére, Vácznak visszaadását követelte. A másik pont a követküldés kérdése volt. Ez a két dolog volt minden dolgoknak mintegy sarka, mint a nádor irja egyik levelében.51 Murtéza kijelentette, hogy Váczot soha meg nem adja, ha „hallaná, hogy a portáról az ő megölésére jönnek a kapucsiak is”.52 A követküldésről pedig a török biztosok azt mondották, hogy Herbersteinon kezdve a számitást, Bécsből négy főkövet érkezett Konstantinápolyba, a törökök pedig ugyanez idő alatt öt nagykövetséget inditottak útnak. A sor tehát a német császáron van, annál is inkább, mert a szultán nem úgy tárgyal csak, mint Magyar, Boszna, Horvát, Tót, Rácz, Bulgár, Moldva, Havasalföld országoknak királya, hanem mint Ázsia, Afrika, Európa nagyobb részeinek hatalmas császára, Illő tehát, hogy a zsitvatoroki béke szerint a német császár küldjön először követet.53 Esterházy azonban kinyilatkoztatta, hogy „a római császárnak igen méltósága ellen lenne, hogy egyik követe megjövén a portáról, a kinek lovának veritéke is alig száradott még meg, hogy viszont új követét bocsássa alá”.54 Sok volt a szó s az üzenetküldés; a nyár vége felé járt. Mind a két fél azt hitte, hogy jó volna a fegyvereket mutogatni. Augusztus 9-ikén Murtéza kiszállitá a pesti mezőre a végbeli hadakat, hogy Tassi Gáspár, Esterházy nádor Budán lévő megbizottja is láthassa őket. Tassi ötezernél nem becsülte többre a hadak számát. „Nagy isten ostora rajtunk” – igy kiáltott fel Tassi – „hogy a mikor oly alkalmatosságunk vagyon is, hogy a mit sok esztendeig nagy hatalmas hadakkal tőlünk elvettek, visszavehetnők, utánok járunk mégis; csak e kevés török is nagy darab földünket hirtelenébe semmivé tehetné.”55

Bethlen tokaji biztosainak aláirásai 1627 május 4-iki iratukon.
Olvasásuk: Sigis(mundus) Loniay mp. Joanus Bornemissza mp. Step(anus) Kassay mp. D(aniel) Belavary mp.
Az irat eredetije ugyanott.
Esterházy meg akarta mutatni, hogy Murtéza emberére találna, ha próbálna valamit. Közfelkelést hirdetett a dunáninneni és dunántúli vármegyékben, Fehérmegye felé, Semptében s Füleknél három táborba vagy tizenkétezer embert szállitott. E táborozásnak tulajdonitotta, hogy a vezér tiz nap alatt megadta, a mire hét hónapig hiában kérte.56
A nádor erélyének volt is része abban, hogy Murtéza engedett. De fontosabb dolog volt az, hogy a végbeli török s a portai vezérek egyaránt óhajtották a békét. A budai törökök közül nehányan „ki három, ki négy juhot fogadott, hogy kiosztogat a szegényeknek isten nevében, ha a békesség véghez megyen.” A nagyvezér pedig megunta a hosszadalmas tárgyalásokat és megparancsolta Murtézának, hogy „sietséggel, valamint s valahogy, de a békességet vigye végben”.57
Különben Murtéza csak egy lényeges pontban engedett. Az 1627 szeptember 13-ikán kötött szőnyi béke negyedik pontjában elfogadta azt a közvetítő inditványt, hogy a ratifikált példányok kicserélése végett küldött követek egyike sem hagyja el hamarább császárja területét, mint a másik, hanem bizonyos napon találkozzanak Szőny és Almás közt. Ázsia, Európa és Afrika nagyobb részének császárja tehát egyenlő rangu volt a lenézett római császárral. Vácznak dolga ujra későbbi tárgyalásokra halasztódott.58
Bethlen követe is végig hallgatta a tárgyalásokat. Bethlen már az 1626-iki támadást azzal a szándékkal kezdette meg, hogy mint közvetitő fog szerepelni a török-német békekötésnél. Borsos Tamásnak erre vonatkozó kérelmét Recsep már 1626 szeptemberében mellőzte.59 Csak azt engedte meg, hogy Bethlen követe részt vegyen a tanácskozásokban s hogy Murtéza hallgassa meg Bethlen tanácsait. A pasa meg is irta Esterházynak, hogy urának parancsából nem tárgyalhat Bethlen nélkül, mire a nádor azt felelte, hogy Ferdinánd már megbékült Bethlennel s igy nincs értelme az erdélyi követ megjelenésének.60 Toldalagi mégis Budára ment, a divánban Damasd átadását pártolta s a török biztosokkal együtt utazott Szőnyre. Feladata ugyanaz volt, mint a Kamuthytól vezetett követségé Gyarmatnál. Murtézát erősitenie kellett az erdélyi fejedelem iránt érzett jó indulatában s egyszersmind a keresztény biztosokkal is el akarta hitetni, hogy szivén viseli a királyi Magyarország érdekeit. Bethlen már áprilisban fogadta Hosszutóti Györgyöt, a nádornak hozzá küldött követét s fejtegette előtte a török legyőzésének könnyü és biztos módjait. Ajánlotta, hogy a nádor kérje vissza Váczot.61 Nem a békét akarta zavarni, csak Ferdinánd bizalmát szerette volna megnyerni. Toldalagi azonban nem merte Váczot visszakérni Budán s a szőnyi mezőn, mert attól tartott, hogy Murtéza rossz néven venné fellépését. Pedig Buday Pál a magyar biztosok nevében ezer aranyat igért neki, „ha Vácz megadásában forgódik.”62

A szőnyi béke oklevele.
Eredetije a bécsi állami levéltárban. (Szövegének olvasását l. a kötét végén.)
Nem is azért fáradott Budára, hogy valamelyik félnek szolgálatot tegyen. Hanem, mint Kamuthy annak idején, Toldalagi is Erdélynek a békébe iktatását kérte. Csakhogy a szőnyi ajánlat különbözött a gyarmatitól. 1625-ben arról volt szó, hogy a két császár ismerje el Erdély s a hét megye függetlenségét. Most Bethlen a hét megyét kihagyta, Erdély függetlenségét kivánta biztositani, egyszersmind Moldvát és Havasalföldet is meg akarta emlittetni, úgy hogy a két tartomány kapcsolata Erdélylyel ki volna fejezve a békében. Bethlen úgy akarta feltüntetni a dolgot, mintha Murtéza kivánná Erdély, Moldva s Oláhország beiktatását. Esterházy azonban jól látta, hogy kit kell keresnie a pasa mögött. Murtéza hajlandó lett volna kardoskodni az inditványnak oly formája mellett, mely a német császár beavatkozását kizárná. De az nem tetszett neki, hogy Erdélynek a szultántól „se legyen semmi bántása”. Már pedig Bethlen a kétfelől való függetlenség biztositását kivánta s igy Toldalagi inditványa megbukott.63
A szőnyi békét a szultán elég gyorsan ratifikálta. 1627 deczember 9-ikén elfogadta s helyben hagyta a megkötött békét és barátságot a megállapitott huszonöt évre.64 A bécsi udvar azonban jól megvizsgálta a török oklevél szövegét. Esterházy gyanakodott, hogy a porta megpróbálja a szőnyi béke oklevelének hamisitását, mivel a hasonló kisérlet annyira sikerült a zsitvatoroki béke kötésekor. A haditanács is el akarta kerülni a végzetes mulasztás ismétlődését. Lustrier, a császári residens, már 1627-ben kiigazittatta a jelentékenyebb eltéréseket, de a haditanács még Lustrier igazitásai után is elég hibáztatni valót talált a török példányban. A török úgy fogalmazta az oklevelet, mintha a szultán kegyelmes ajándékkal boldogitaná a rangban alatta álló s békéért esedező római császárt. Ferdinánd addig nem erősitette meg a békét, a mig a török helyre nem állitotta a hiteles szöveget. Kuefstein Lajos, a császári nagykövet, 1628 szeptember 26-ikán találkozott a szőnyi békében kijelölt helyen, Recsep kanizsai pasával, kit a szultán küldött a ratifikált példánynyal.65
A portának tehát engednie kellett. Megbizottjai elfogadták Szőnynél azt az elvet, hogy a két császár rangban egyenlő s most az elv következményeit is el kellett fogadnia. Haragját Kuefsteinnal éreztette, méltatlan bosszantással zavarva a nagykövet konstantinápolyi „mulatását”. Különben a nagykövetnek is volt alkalma nagy kivánságai előadásával megtorolni a bosszantásokat. A szőnyi béke értelmében fel kellett vetnie Vácz visszaadásának kérdését. Pongrácz István, a Kuefsteinnal utazó magyar követ, 1629 január 31-ikén e kérdésről igy nyilatkozik: „Vácz visszaadását csak jó elménkben se hagyjuk tönni, hogy tracta által valamikor visszaadják.”66

Kuefstein gróf követsége a budai pasánál.
Egykoru festmény a grófi család grillensteini várában. Az eredetiről rajzolta Reich József.
Ily nagy engedmény nem is volt várható, elég volt az udvarnak, hogy a török nem gondol a béke zavarására. Nem gondolt reá, mert folytatni akarta a perzsával való harczot. S mig Ázsiában volt elfoglalva, Bethlen is hiába sürgette volna a szőnyi béke felbontását.
Nem is sürgette. Sőt az 1627-ben Konstantinápolyba küldött Mikó Ferencz azt fejtegette, hogy a szőnyi béke mennyivel különb a gyarmatinál. Az érdemet Bethlen Murtézának s önmagának tulajdonitotta. De Mikó kijelentette azt is, hogy a békének fogyatkozása van. Az Erdélyre vonatkozó pont hiányzik belőle. A porta helyre üthetné Murtéza hibáját a ratifikálás alkalmával. Mert ha a szultán ellenezné annak a pontnak fölvételét, hogy Erdélynek egyik császártól se legyen bántása, „az ország abból hitében nem csekély kétséget vehet”. A vezérek úgy tettek, mintha helyeselték volna Mikó inditványát. Midőn a vezérek a béke oklevelének változtatásával foglalkoztak, Bethlen nevét fel akarták vétetni az uj szövegbe. De csupán a német császárt akarták kötelezni Erdély függetlenségének tiszteletben tartására, a szultánra e kötelezettséget nem kivánták kiterjeszteni s igy a német császár küldötte nem fogadhatta el a változtatást.67 Murtéza tehát nem ok nélkül ejtette el Toldalagi szőnyi inditványát. A szultán nem szivesen látta volna a kétfelől való függetlenség kimondását, szerinte Erdély egyszerüen a hatalmas császár tartománya volt.

Kufstein gróf tisztelgése IV. Murád szultánnál 1628 deczember 3-ikán.
Egykorú festmény ugyanott. Másolta Reich József.
Bethlen nagy vivmánynak tartotta volna, ha a szultán elfogadja a császáriaktól ajánlott formulát, de a török inditványban is megnyugodott volna. Mert a császáriaktól inkább féltette Erdélyt, mint a töröktől. A gyarmati tárgyalások alkalmával Erdélylyel együtt a hét megyét is a török oltalma alá akarta helyezni. Szőnynél a hét megyét nem emlitette, hogy a császáriakat könnyebben megnyerje tervének. Különben is számba vehette, hogy a két terület sorsa szorosan összefügg. Mennél jobban hanyatlott egészsége, annál inkább nyugtalanitotta a hét megye s Erdély jövője. Mivé lesz Erdély függetlensége, ha halála után császári őrségek szállják majd meg Kassát, Ónodot, Tokajt, Kállót s Szatmárt? Bethlen tehát 1629 őszén athnamét kért a szultántól a hét megye oltalmára s kérésére Murtéza irásban megigérte, hogy a hatalmas császár mindaddig megtartja a hajdu vitézeket szabadságaikban, a mig hiven szolgálnak az erdélyi fejedelemnek. Bethlen élete utolsó heteiben a hét megye rendjeivel is tanácskozott Váradon a magyarországi terület s Erdély állandó kapcsolatáról.68

Kuefstein János Lajos gróf.
Egykoru metszet után. A kép aláirása: Johann Ludvig Graf von Khuffstain. Khevenhiller id. munkájának függelékéből.
A szőnyi béke után következő években azt hitte, hogy messzebbre terjesztheti birodalma határait. Nem a hágai szövetségbe való felvétel izgatta e reményre. A császár diadalmas seregei a Keleti tengerig nyomultak. Bethlen élete végén a németországi protestantismus egészen le volt verve.
A fejedelem nem akart részt venni a dán királytól vezetett szerencsétlen küzdelemben, kivált a mikor tudta, hogy a porta oly jó szolgálatnak tekinti a szőnyi béke megkötését s oly nehezen várja Kuefsteint. De a hágai conferentia tagjainak nem mondotta meg szándékát, hogy segitségébe vetett reményeik el ne oszoljanak. Midőn a császárral meginditotta a pozsonyi békére vezető tárgyalásokat, Mitzlafnak, a dán király fő-hadibiztosának azt mondotta, hogy a béke csak ideiglenes természetü lesz. A barsi táborban egyezséget kötött a dán biztossal, melyben megigérte, hogy megakadályozva a török békét, folytatni fogja a harczot, ha a dán király Sziléziába 12,000 embert küld és Bethlen számára 240,000 tallért tesz le Konstantinápolyban. Bethlen ez egyességre hivatkozva, azzal mentegette magát szövetségesei előtt, hogy a pozsonyi békét a dán biztos tudtával kötötte meg.69
Már meg volt kötve a béke, midőn Bethlen meghallotta, hogy a dán királytól neki szánt 30,000 tallér megérkezett a török fővárosba. Hogyan meri e pénzt fölvenni? kérdé a fejedelemtől Juszuf aga. Régi szolgálataim fejében, válaszolta Bethlen. Azt hitte, hogy e szolgálatok még több jutalmat érdemelnek. Az erdélyi követ a portán 1627-ben kinyilatkoztatta, hogy Bethlen még mindig teljesitené a hágai szövetségben elvállalt kötelezettséget, ha a szövetség tagjai megakadályoznák a szőnyi béke ratifikálását az 1626-iki hátralék fejében 120,000 tallért küldenének neki, és fizetnék a 40 000 tallérnyi havi segitséget. Pedig ekkor, mint láttuk, Bethlen inkább a ratifikálás mellett dolgozott.70
De senki sem vette oly komolyan ajánlatait, mint Mitzlaf, a ki a kételhalt fővezér seregének töredékeit Sziléziába vezette. A szorongatott csapatok Bethlentől várták megmentésüket. 1627 májusában Mitzlaf Zierotin Bernátot Erdélybe küldte azzal az üzenettel, hogy Bethlen megkapja a kivánt összeget, csak küldjön segitséget.71
A dán király Keresztély Vilmost, a magdeburgi administratort, nevezte ki a sziléziai csapatok fővezérévé, abban a reményben, hogy az administrator, ki Brandenbergi Katalin nagybátyja volt, könnyebben meginditja az erdélyi fejedelem szivét, mint Mitzlaf. A szerencsétlen fővezér IV. Keresztély megbizásából Velenczén át Erdélybe utazott a segitség sürgetésére. Utközben megtudta, hogy serege szétoszlott; Bethlen pedig arra hivatkozott, hogy kénytelen volt békét kötni a császárral, mert a szövetségesek cserbe hagyták.72
Keserü vádakkal illették ekkor Bethlent a hágai szövetségesek táborában Roe Tamás azt mondotta róla, hogy olyan, mint a svájczi katona, vagy a janicsár, mert csakis pénzért szolgál. Zierotin azt állitotta, hogy Bethlen eladta a dán király sziléziai hadseregét a császárnak.73 Úgy látszik, hogy Bethlen valóban nem a legjobban bánt e hadsereggel, de a szövetségeseknek gyalázó itéletei hymnusokká változtak volna át, ha Bethlen a maga költségén s a porta ellenére oly hadjáratot indit, melylyel önmagának biztosan ártott, de az ügynek aligha használt volna. Különben Roe Tamás a pillanat benyomásai szerint változtatta itéletét. Valamivel közelebb járt az igazsághoz, midőn azt mondotta, hogy a franczia követ nagyhangu biztatásai s a velenczeiek fösvénysége okozták Bethlen csüggedését.74
Való, hogy Bethlen is igy gondolkodott a velenczeiekről s a francziákról s megbizhatóság vagy nagylelküség dolgában melléjük állitotta Angliát és Hollandiát. Eléggé sajnálta, hogy a római császár ellenségei érdekeik nagy különbsége miatt nem tömörülhetnek hatalmas szövetséggé. A pozsonyi béke után nem fordult el figyelme az emlitett hatalmak politikájától, de ép oly erősen s talán erősebben is érdekelték a lengyel állapotok. Bethlen a beszterczebányai országgyűlésen sokat beszélgetett szövetségeseinek követeivel arról a kérdésről, hogy mi módon nyerhetné el a lengyel koronát. Rimay és Dóczy ugyane dolgot a portán is feszegették. Senki sem ismerte jobban a vállalat nehézségeit, mint Bethlen. Számithat-e a protestáns fejedelem a katholikus nemzet szavazatára? A kevés protestáns akarata nem sokat nyom. Zsigmond király éltében pedig a sikernek alig van lehetősége. Ily kétségekkel fogadta Bethlen 1624-ben néhány elégületlen lengyel főurnak azt az izenetét, hogy szivesen látnák országukban. Szent Pál irásából tudom – igy válaszolt a fejedelem – hogy minden hivatal istentől vagyon; kezük irása alatt pecsétes biztositó levelet kért az uraktól arról, hogy a király halála után őt fogják választani. A következő évben is folytatta a titkos tárgyalásokat a lengyel főurakkal, s mint Bethlen környezetében hitték, szerencsés eredménynyel.75
Gusztáv Adolf jól ismerte Bethlen lengyelországi törekvéseit. Midőn a harmadik támadás előtt a Visztula mellé hivta, azzal a reménynyel hitegette, hogy a lengyel főurak úgy fogják köszönteni, mint a felkelő napot.76
Különösnek látszik, hogy a két nagyhirü protestáns fejedelem, a kik egyaránt óhajtották a császár s a katholikus lengyelség hatalmának megtörését, közös vállalatra nem egyesültek. Gusztáv Adolf 1626 után is azt kivánta, hogy Bethlen, nem várva be Zsigmond halálát, Lengyelországra törjön, vagy legalább küldjön a svéd táborba bizonyos számu magyar katonát. Gusztáv Adolf követei, Strassburg és Farensbach, azon voltak, hogy éleszszék a fejedelem reményeit a lengyel trónra s ezt abból a szándékból tették, hogy a Gusztáv Adolffal való közremüködésre birják.
Bethlen azonban egy ideig nem akart Zsigmond halála előtt hadat vezetni lengyel földre. Lehetetlenné tette volna magát Lengyelországban, ha a gyűlölt svéd királylyal egyetértve próbálja megalázni a lengyel köztársaságot. Helytelenitette a svéd hős politikáját. Zokon vette, hogy annyira szorongatja sógorát, a brandenburgi választót. De nem ez volt a fődolog. Gusztáv Adolf ólomlábon jár, mondotta Bethlen, mert egyedül ő van hivatva fölemelni a porból a lesujtott német protestantismust s a helyett Lengyelországot bántja. Gyanitotta, s nem alaptalanul, hogy Gusztáv Adolf is törekszik a lengyel trónra s pedig ugyanazoknak a főuraknak segitségével, a kikre Bethlen is számitott. Ép azért nem volt hajlandó a svédekkel szövetkezni mindaddig, a mig királyuk nem forditja fegyvereit a császár ellen. Stralsund felszabaditása biztató jel volt arra nézve, hogy Gusztáv Adolf nem akarja kikerülni a császárral való háborut. Bethlen számitott erre s remélte, hogy vagy egyesülhet Gusztáv Adolffal Sziléziában, vagy legalább hasznát látja a svéd-német háborúnak Lengyelországban.77
Bárhová fejlődtek volna az események, Bethlen a porta helyeslése, sőt támogatása nélkül nem akart hadi vállalatot inditani. Védelmezte méltóságát a vezérekkel szemben, de engedett is, hogy fölösleges érzékenykedések meg ne rontsák a nagy áron szerzett jó viszonyt. S mégis Recsep kajmakám keményen dorgáló levelet írt a fejedelemnek 1628 elején.
A pasa személyes okokból neheztelt, de haragjának politikai jelentősége is volt. Bethlen nagyon is szabadon bánt a két oláh vajdával. Recsep szerint adófizetőkké tette őket. Kiűzte Sándor oláh vajdát, a kit a török azután székébe ültetett. S a moldvai vajdával, Bernavski Mironnal is éreztette felsőbbségét. A két tartomány előkelőbbjei bevádolták Bethlent a portán.

Recsep pasa.
Egykoru festmény a Kuefstein grófok grillensteini várában. Másolta Reich József.
Bethlen erre azt válaszolta, hogy csak tartozást követelt s nem adót. Azonkivül megkövetelte, hogy a vajdák megadják az évi ajándékot, melylyel régi idő óta tartoznak az erdélyi fejedelmeknek. Nem az volt a czélja, hogy a porta ellenére uralkodjék a két vajdaságon, hanem a reá nézve alkalmatlan vajdáktól szabadulni igyekezett s szerette volna megőrizni Erdély fenhatóságát Moldva s Oláhország felett. Lengyel tervei szempontjából is szüksége volt e fenhatóságra. Ezt kivánta biztositani, midőn Szőnynél a már emlitett czikket a béke oklevelébe akarta iktatni.
Recsepnek haragját Szombathelyi Márton árulkodása is táplálta. Szombathelyi 1627-ben Mikóval érkezett a portára s azután ott is maradt. A nyughatatlan ember, ki már Báthory Gábor halála után szolgálatokat tett a császári politikának, Lustrierrel egyetértve megsugta a kajmakámnak, hogy a török ne bizzék Bethlenben. Midőn az erdélyiek észrevették az árulást, Szombathelyi a nádorhoz szökött. Itt előadta, hogy a porta haragszik Bethlenre, s hogy Ferdinándnak még több oka volna haragudni reá. Könnyü volna megbuktatni Bethlent, magyarázgatta Szombathelyi. A hadi tanács nem bizott az árulóban s nem is akarta zavarni a pozsonyi békét, de a nádor, ki Bethlennek nem birt hinni s megbocsátani, meg akarta tenni a próbát. 1628 szeptemberében titkos utasitással Lengyelországon át elküldötte Szombathelyit a portára. Mikor a titkos ágens Törökországba ért, észrevette, hogy semmit sem tehet Bethlen ellen. Toldalagi és Kemény reábeszélték, hogy menjen vissza Erdélybe, a fejedelem megbocsát neki. Úgy is lett, Bethlen kinevezte kamara-ispánnak, de Szombathelyi ujra irt a nádornak, levelét elfogták s ekkor elérte sorsa.
Szombathelyi még a nádornál volt, midőn Toldalagi főkövet, ki 1628-ban két izben is megfordult a portán, lecsillapitotta Recsep haragját. Ajándék és jó szó s az adó pontos beküldése elintézték a dolgot. Bethlen ekkor ujra arra kérte a portát, hogy béküljön meg a persával, mert az európai fejedelmek a háboru miatt berzenkednek a török ellen. Figyelmeztette a szultánt a császár növekvő hatalmára. Egyszersmind értesitette arról, hogy a lengyel főuruk őt szeretnék királylyá választani.
A porta jó néven vette a figyelmeztetést és értesitést, a kajmakám azt irta Bethlennek, hogy az ozmán kardok éle még nem tompult el.78
Bethlen ezt a kajmakám szava nélkül is elhitte. De mégis jónak látta fentartani a barátságot Ferdinánddal. Sohasem volt oly barátságos az érintkezés az erdélyi és bécsi udvar közt, mint a pozsonyi béke óta. Az 1626-iki hadjárat tanulságai nagyon emelték a Bethlennel való szövetség értékét. És Bethlen azon volt, hogy az udvart teljesen megnyugtassa. A hét megye hódoltsága dolgában oly jó tanácsokat adott a király kormányának, hogy még Esterházy is kénytelen volt elismerni e szolgálatot. A fejedelem felhasználta ezt a jó egyetértést a szomszédos viszonynyal összefüggő kérdések szabályozására. Nagyon szerette volna Ferdinánd király környezetében azt a hitet felkelteni, hogy a kereszténység számithat reá a pogányság kűzdelmében. Erre vonatkozó előterjesztései nem voltak uj dolgok, de Bethlen most ép oly nyomatékkal beszélt e tervekről, mint a mikor a herczegnő kezét kérte. Midőn igy az udvar bizalmát akarta erősiteni, a lengyel királyválasztás idejére gondolt. Kemény János nagy megelégedéssel beszéli önéletrajzában, hogy ifjacska korában a fejedelem Pázmányhoz küldötte hatalmas dolgokról való tárgyalások végett. Azért kellett az érsekhez mennie, mert a fejedelem nem merte titkait a rossz indulatu Esterházyra bizni. S az udvar bizalma még sem erősödött. Bethlen folytonos hadi készületei ellenkeztek szavaival. Midőn 1629 tavaszán a nádor Kéry Jánost, a gyarmati kapitányt Erdélybe küldötte, hogy felvilágositást kérjen a szállongó hirekről, Bethlen már nagyon rosszul érezte magát. Nem tudott lábán állani s alig volt étvágya. Kéry előtt esküdözött, hogy hive a császárnak, s hogy nem forral ellene rosszat. Nagyon neki indult az esküvésnek. Egyebek közt azt mondotta, hogy soha se gyógyuljon ki bajából, ha igazat nem mond. Alig ejtette ki e szavakat, ijedten megállapodott beszédében s azután igy folytatta: jaj, mit mondottam.79

Bethlen István levele a fejedelem betegségéről.
Olvasása: Szolgálok k(egyelmedne)k es kivanok | Istenteöl minden jot ke(gyelmedne)k. | Ke(gyelmedne)k sub rosa kelletek ertesere | adnom, h(o)g(y) eo F(ense)ge elneheze | dek, azert keg(yelme)d ejel nappal siessen | visza Varadra. Iste(n) hozza | K(e)g(yelme)det egessegben. Irta(m) | Varadon, 18 octob(ris), hora | 11 vespertina 1629. K(egyelmed) Baattia, szolgal ke(gyelmedne)k Bethlen Istvan m(anu)p(ro)pr(ia).Eredetije az országos levéltárban.
A beteg fejedelem a szintén beteg és vén Zsigmond király halálára várakozott. De Zsigmondnak szivós élete volt s Bethlen türelme megszakadt. 1628 végén komolyan készült a hadjáratra. Több körülmény volt befolyással elhatározására. Remélte, hogy Gusztáv Adolf nemsokára védelmére kel a német vallásszabadságnak. Továbbá a moszkvai czár követei Konstantinápolyban megismerkedtek Toldalagival s azt üzenték Bethlennek, hogy ő czári felsége nagy és hatalmas fejedelem, gazdag kincstára van és szövetséget óhajt kötni az erdélyi fejedelemmel. Nemsokára két vándor diplomata érkezett Erdélybe. Az egyik, a hugenotta Roussel Jakab, sedani ügyvéd volt. A másik Talleyrand marquisnak nevezte magát. Rohan herczeg ajánlotta őket. Roussel jól ismerte a lengyel viszonyokat és sokat utazott, a marquis nem különben. Bethlennek szüksége volt ily emberekre. Mikes Zsigmond kiséretében 1626 márcziusában Konstantinápolyba küldötte őket. Meg volt hagyva nekik, hogy lehetően titkolják megbizatásukat, sőt nemzetiségüket is s mint az erdélyi főkövet egyszerü kisérői tartózkodjanak az erdélyi házban. De a francziák nagy garral léptek fel s úgy látszik, hogy az összeférhetőség sem volt meg diplomatiai erényeik közt. Küldetésük nem maradt titokban, a mi eleintén zavart okozott. De a vezérek szivesen látták őket s Hága Kornél mindenben segitett nekik. A nagyvezér nem akart velük érintkezni, főleg azért, hogy gyanut ne ébreszszen a római császár követében. A kajmakám azonban meghallgatta Bethlen nevében előadott kivánságaikat. Megbuktatta Bernavszki moldvai vajdát, kit Bethlen lengyel érzelmekkel vádolt s helyére Radul fiát ültette. Parancsot adott a tatár khánnak, hogy Bethlen felszólitására táborba szálljon. Pasát s hadsereget rendelt a Duna mellé. Csak a szőnyi béke ratifikálását nem halasztotta el, mint Bethlen kivánta, mert nem akarta, hogy a porta már előre kötelezze magát a háboruban való részvételre. A két franczia Cyrill konstantinápolyi patriarchát is meglátogatta. A patriarcha megigérte, hogy a kozákokat megnyeri a vállalat számára. Roussel s Talleyrand 1629 július végén indultak el Konstantinápolyból Moszkva felé. Megbizatásuk szerint tovább is kellett menniök. Mert a svéd, a dán s az angol királyok is a szövetséghez tartoztak volna. A lengyel elégületlenek, kik közt Radzivil Kristóf volt a legelőkelőbb, egyetértve a kozákkal, tatárral s muszkával, segitve Bethlen, a két oláh vajdaság s a török segédcsapatok egyesült erejétől, félelmetes ellenfelei lettek volna Zsigmond királynak, kivált mikor a protestáns szövetség Németországot támadja. De mire a két franczia Moszkvába érkezett, Bethlen már nem élt.

Bethlen halotti bucsúztatójának czimlapja.
A kolozsvári róm. kath. liczeum könyvtárában őrzött egyetlen példányról.
Az asthma már azelőtt is gyötörte, 1629-ben a vizi betegség jelei mutatkoztak testén. Bethlen ez év elején nagyon beteg volt s negyvennyolcz féle orvossággal élt. Végre megunta a sok orvost s kis időre jobban lett. De baja gyógyithatatlan volt. 1629 november 15-ikén délelőtt tizenegy órakor „ő szent felsége szép csendes halál által magához szólitá” Bethlen Gábort negyvenkilencz éves korában.80
  1. Szabó Gyula közl. Tört. Tár, 1888. 646.[VISSZA]
  2. Negociations of Sir Thomas Roe, 388. 394.[VISSZA]
  3. U. ott, továbbá Gergely Samu közlése: Tört. Tár, 1883. 146. és Zorzi Giustinian jelentése: Óváry, id. m. 576.[VISSZA]
  4. Óváry, id. m. 590–94.[VISSZA]
  5. U. ott, 632. Mikó, id. m. I. 238. és Török-Magyarkori Államokmánytár, I. 441–66.[VISSZA]
  6. Mikó, id. m. I. 238. Óváry, id. m. 644–65. Negociations of Sir Thomas Roe, 524. 537. 538.[VISSZA]
  7. L. Gindely, Okmánytár, 472. Marczali, Regesták: Tört. Tár, 1879. 550. és Bethlen Pol. Levelei, 415.[VISSZA]
  8. Fraknói közleménye: Tört. Tár, 1881. 101. és Opel, id. m. II. 519–524.[VISSZA]
  9. Óváry, id. m. 790. és De (Gids Amsterdam, 1873.) 446. Caroli Carafa Commentaria de Germania Sacra, (Bécs, 1748.) II. 101–125.[VISSZA]
  10. Negociations of Sir Thomas Roe, 510 és Óváry, id. m. 648 l.[VISSZA]
  11. Rikskansleren Axel Oxenstiernas Skrifter Förra Afdelningen Första Bandet (Stockholm, 1888.) 525. (Sadler instructiója 1625 végéről vagy 1626 elejéről). Szilágyi közlése: Tört. Tár. 1883. 244. Szilágyi Sándor, Bethlen Gábor és a svéd diplomáczia, (Budapest, 1882.) 33. és Opel, id. m. II. 346. 529.[VISSZA]
  12. Fraknói közlése: Tört. Tár, 1881. 105. Bethlen fejed. levelezése, 338, 343. Pray, Epistolae Procerum III. 387.[VISSZA]
  13. Opel, id. m. II. 583.[VISSZA]
  14. Gindely, Okmánytár, 413.[VISSZA]
  15. Török-Magyarkori Államokmánytár, I. 467.[VISSZA]
  16. Esterházy Miklós, II. 364. 367.[VISSZA]
  17. Esterházy levele Pázmányhoz: Hazai okmánytár, IV. 464.[VISSZA]
  18. Pécs Antal, Alsó-Magyarország bányamívelésének története II. 205. Esterházy II. 371. és Kemény Önéletirása, 99.[VISSZA]
  19. Esterházy Miklós, II. 390.[VISSZA]
  20. Huber, Geschichte Oesterreichs, V. 312.[VISSZA]
  21. L. Tadrától közölt leveleit: Fontes Rerum Austriacarum, XLI. 399–441. Esterházy Miklós, II. 372. 388. és Gindely, Waldstein, I. 119–122.[VISSZA]
  22. Zorzi Giustinian jelentése: Óváry id. m. 666. Salamon Ferencz, Két magyar Diplomata, 216. Gergely Samu közlése: Tört. Tár, 1883. 149. Ez a levél is mutatja, hogy Szofi Mehemed s Bethlen közt nagy volt az ellentét. V. ö. Török-Magyarkori Államokmánytár, II. 55.[VISSZA]
  23. Esterházy Miklós, II. 391.[VISSZA]
  24. Tadra, id. h. 442. 443. s Bethlen levelei: Gindely, Okmánytár, 419–422. E leveleket már Katona is közölte.[VISSZA]
  25. Pécs, id. m., II. 642. Gindely, Okmánytár, 421. 423. Nem fogadhatjuk el Gindely állítását, mely szerint Mansfeld „szeptember 26-ikán Magyar-Bródban ütötte fel hadi szállását”. (Bethlen Gábor és udvara, 181.) Ez állitás a Tört. Tárban (1884. 208.) közölt levélre van alapitva. Mansfeld e levele igy van keltezve: Germanico Brodae, 26. Sept. 1626. Gindely szerint a Germanico helyett Hungaricot kell olvasnunk. De talán egyszerűbb volna a Brodae helyett Pronaet olvasnunk. Az Okmánytár most idézett közleményeiből látszik, hogy Mansfeld szeptember 20. és 21. táján Magyarországban volt, 29-ikén pedig Bethlen felteszi róla, hogy Zólyom körül van. A 25-iki levélben nem Mansfeldet hivja Bethlen Sziléziából, hanem az ott hagyott mansfeldi csapatokat. Azért nem merjük a Germanico Brodaet Magyar-Bródnak olvasni.[VISSZA]
  26. Gindely, Okmánytár, 426. Tadra közleménye id. h. 443. Kemény János Önéletirása, 92. 98. 100. Esterházy Miklós, II. 400–402. Bethlen seregének számára nézve l. Szilágyi közlését Tört. Tár, 1894. 678. Rákóczy György e számadatait mérsékelnünk kell. Tadra előszavából (id. h. 246.) s Huber számitásaiból kivehető, hogy Wallenstein serege alig volt erősebb huszezer főnél. Murtéza s Bethlen hadairól l. Murtéza szavait: Salamon, Két magyar diplomata 13.[VISSZA]
  27. Tadra, id. h. 443. Ballagi Aladár, id. m. 152–154.[VISSZA]
  28. Tadra id. h. 445.[VISSZA]
  29. Kemény és Toldalagi szerint Mikó: id. m. I. 238.[VISSZA]
  30. Századok, 1868. 235. és Gindely, Okmánytár, 449.[VISSZA]
  31. Az október 16-iki ütközet, mely Bethlen nagyzó jelentése alapján szerepet játszik történetirásunkban, ez apró csatározásokhoz tartozik.[VISSZA]
  32. Padavin jelemzése: Óváry id. m. 428. és Kemény Önéletirása, 107.[VISSZA]
  33. Marczali, Regesták: Tört. Tár, 1879. 556. Peblis levele: Óváry id. m. 220.[VISSZA]
  34. Rákóczy id. levele: Tört. Tár, 1894. 678. Századok, 1868. 237. és Pázmány levele: Hazai Okmánytár, III. 462.[VISSZA]
  35. Rusdorf, Mémoires, I. 748. és Szilágyi, Adalékok Bethlen Gábor szövetkezéseinek történetéhez, 79–93. Megjegyezzük, hogy a Fraknóitól közölt irat (Tört. Tár, 1881., 106.) nem 1627-ből való, mint Opel is hiszi, hanem 1625-ből; hiszen a magyar országgyűlést is emliti.[VISSZA]
  36. Giustinian jelentése: Óváry, id. m. 694.[VISSZA]
  37. Negociations of Sir Thomas Roe, 561.[VISSZA]
  38. Kemény Önéletirása, 109.[VISSZA]
  39. Negociations of Sir Thomas Roe, 550. 655. Esterházy Miklós, II. 414.[VISSZA]
  40. U. ott, 408. és Gindely, Okmánytár, 439.[VISSZA]
  41. U. ott, 444.[VISSZA]
  42. Esterházy Miklós, II. 431.[VISSZA]
  43. Frankl, Pázmány Péter, II. 195–205. Bethlen pol. levelei, 427. Erdélyi Orsz. Emlékek, VIII. 360.[VISSZA]
  44. Pray, Principatus Gabr. Bethlen, II. 92. Századok, 1868. 236–37.[VISSZA]
  45. Esterházy Miklós, II. 383. Századok, 1868. 236. Negociations of Sir Thomas Roe, 655.[VISSZA]
  46. Erdélyi Országgy. Emlékek, VIII. 418–430.[VISSZA]
  47. Esterházy Miklós, III. 3. és 137.[VISSZA]
  48. Jászay Pál, A szőnyi béke: Tudománytár, 1838. 92.[VISSZA]
  49. Salamon, Két magyar diplomata, 19.[VISSZA]
  50. U. ott, 24. 27. Jászay, id. m. 196.[VISSZA]
  51. Salamon, Két magyar diplomata, 173.[VISSZA]
  52. U. ott, 52.[VISSZA]
  53. Jászay, id. m. 230. és Esterházy Miklós, III., 136.[VISSZA]
  54. U. ott, 161.[VISSZA]
  55. Salamon, id. m. 170. 238.[VISSZA]
  56. Szilágyi közlése: Tört. Tár, 1895., 116 l.[VISSZA]
  57. Salamon, 192. és Szilágyi közlése: Tört. Tár, 1882. 46.[VISSZA]
  58. Salamon, id. m. 284.[VISSZA]
  59. Zorzi Giustinian jelentése: Óváry, id. m. 675.[VISSZA]
  60. Salamon, id. m. 21.[VISSZA]
  61. Kovachich, Scriptores Rerum Hung. Minores II. 282.[VISSZA]
  62. Salamon, id m. 46. 47. 121.[VISSZA]
  63. U. ott, 89. Horváth Mihály, Kismartoni Regesták: Magyar Tört. Tár, X. 26. és Szilágyi közlése: Tört. Tár, 1882. 47.[VISSZA]
  64. Jászay, id. m. 272. és Esterházy Miklós, III. 190.[VISSZA]
  65. Gindely, Okmaínytár, 478. 484. s Esterházy Miklós, III. 365.[VISSZA]
  66. Esterházy Miklós, III. 467. Ugyane munkában lásd Kuefstein jelentésének ismertetését Khevenhiller után.[VISSZA]
  67. Mikó, id. m. I. 360. Szilágyi közlése: Tört. Tár, 1882. 52. Negociations of Sir Thomas Roe, 716.[VISSZA]
  68. Török-Magyarkori Államokmánytár, II. 121. 133–136. Bethlen fejedelem levelezése, 403. 405. Bethlen pol. levelei. 466. Kemény János Önéletirása, 139.[VISSZA]
  69. Opel, id. m. III. 205. Innen vesszük át az egyesség pontjait. V. ö. Bethlen pol. levelei, 444. s Negociations of Sir Thomas Roe, 651.[VISSZA]
  70. U. ott, 651. és 656.[VISSZA]
  71. Opel, id. m. III. 213, és Hazai Okmánytár, IV. 469.[VISSZA]
  72. Fraknói közlése: Tört. Tár, 1881. 103. Opel, id. m. III. 209. Negociations of Sir Thomas Roe, 681.[VISSZA]
  73. U. ott, 717. s 646.[VISSZA]
  74. U. ott, 649. Velenczéről lásd Óváry, id. m. 714.[VISSZA]
  75. Szilágyi, Adalékok Bethlen szövetkezésének történetéhez, 66. Strassburg 1625-iki levelei. Óváry, id. m. 158. 174.[VISSZA]
  76. Szilágyi, Bethlen Gábor és a svéd diplomáczia, 35.[VISSZA]
  77. L. ezekre nézve Szilágyi, Bethlen Gábor s a svéd diplomáczia. Az itt közölt okiratok közül Nicodém levele, Oxenstierna utasitása, Farensbach, de különösen Strassburg jelentései nagyon becsesek. V. ö. még Wibling közleményeit: Tört. Tár. 1892. 448–452. Gusztáv Adolf lengyel terveiről l. Geijer, Geschichte Schwedens, III. 249. Wake levele: Negociations of Sir Thomas Roe, 711.[VISSZA]
  78. A török és oláh dolgokról. Török-Magyarkori Államokmánytár, II. 8. 9. 17. 21. 52. 53. 89. 91. Kemény J. Önéletirása, 112. l. Hurmuzaki, Fragmente zur Geschichte der Rumänen, III. 80–88. Szombathelyiről l. Esterházy Miklós, III. 309–372. P. Szatmáry Károly közleménye: Magyar Tört. Tár, XVIII. 41. Hurmuzaki, Documente, IV. 1. 606. és Gindely, Okmánytár, 499.[VISSZA]
  79. Kemény János Önéletirása, 121. Pray, id. m. II. 198. Esterházy Miklós, III. 276.[VISSZA]
  80. Esterházy Miklós, III. 363. 523. Szilágyi, Bethlen és a svéd diplomáczia, 69. 72. Talleyrand és Roussel követsége Bethlen fejed. levelezése, függelék; Venier bailo jelentései: Óváry, id. m. 748–778 Török-Magyarkori Államokmánytár, II. 99–125. Bethlen fejed. levelezése, 408.[VISSZA]
Posted by at

No comments:

Post a Comment

Subscribe to: Post Comments (Atom)