[DOC]
GÖRÖG - RÓMAI kultúra és mitológia, társadalmi felépítés
Fájlformátum: Microsoft Word - HTML-változat Az új szellemiség terjesztői: Kassai Antonius János, a Thurzó család körében. ...Könyvnyomda: Huszár Pál. Magyaróvár - Kassa - Debrecenbe menekült, ... www.freeweb.hu/m-a-l/muveszettori.doc - KASSAI ANTONINUS János Cassoviensis) 1499–1563 Antonio patri. »Hic actum placidi post… # …vita bene acta iuvat.« d. 1. Johannis Dubravii… poemata. Kraków 1531. . ~: Epigrammata in Antonium patrem suum. Kraków 1544. RMK III. 355. . Pannoniae luctus. Kraków 1544. fol. C3v. . Weszprémi I., Pannoniae luctus. Wien 1798. . Weszprémi I., Pannoniae luctus. Pozsony 1799. Suis. »Antoni genitor, mater Catharina… # …saltem fungerer officio.« d. 1. Johannis Dubravii… poemata. Kraków 1531. . ~: Epigrammata in Antonium patrem suum. Kraków 1544. RMK III. 355. . Pannoniae luctus. Kraków 1544. fol. C3v. . Weszprémi I., Pannoniae luctus. Wien 1798. . Weszprémi I., Pannoniae luctus. Pozsony 1799. Paternis amicis. »Doctus Ioannes lignis… # …facilis gaudet amore Deus.« d. 1. Johannis Dubravii… poemata. Kraków 1531. . ~: Epigrammata in Antonium patrem suum. Kraków 1544. RMK III. 355. . Pannoniae luctus. Kraków 1544. C fol. 3v–C4r. . Weszprémi I., Pannoniae luctus. Wien 1798. . Weszprémi I., Pannoniae luctus. Pozsony 1799. Elegia in obitum Petri Tomicii d. Kraków 1535. RMK III. 311. Elegia in obitum Erasmi Rotterodami († 1536) d. Kraków 1536. RMK III. 314. A Pannoniae luctus című versgyűjtemény – fél évszázaddal az első itáliai és német versgyűjtemények után – az első magyar tematikájú költői antológia. Versei többek közt a mohácsi csatában elesetteknek és özvegyeiknek, ill. a török által 1544-ig elfoglalt fontosabb magyarországi városoknak állítanak gyászversek formájában emléket. A kötet 90 verset (ebből 4 görög) tartalmaz 14 szerzőtől, akik zömmel a krakkói egyetemhez kötődtek a XVI. század első évtizedeiben. Négy szerző jegyzi a költemények több mint kétharmadát: az első Valentinus Ecchius (Eck), volt krakkói tanár, 1518 óta bártfai iskolamester, a többi három pedig három jeles tanítványa: Georgius Logus (Logau), Georgius Vernerius (Werner) és Johannes Langus (Lange). Mindhárman sziléziai származásúak, Langus és Logus I. Ferdinánd tanácsosai, Werner pedig Magyarországra települt földrajztudós, a magyarországi gyógyvizekről írt értekezést. A további szerzők: Clemens Janicius (Janicki), a lengyel Janus Pannonius, Stanislaus Glandinus kincstartó, Johannes Antoninus Cassoviensis (Kassai Antoninus János), Erasmus és a lengyel király orvosa, Lazarus Bonamicus padovai professzor (Janicki tanára), Ioachimus Camerarius lipcsei humanista, Anselmus Ephorinuis, Plinius maior Naturalis historiajának kommentárírója, Caspar Ursinus Velius, valamint posthumus Jacobus Piso, II. Lajos király nevelője (+1527). A kötet 90 verse 9 ciklusba rendezhető, ebből az első négy 10-10, a továbbiak eltérő számú verset ölelnek föl. A kötetet Hieronymus Vietor híres bécsi, ill. ekkor már krakkói nyomdász jelentette meg saját költségén. A megjelenés hátterében az 1540-es évek lengyel politikai törekvések állhatnak. Buda 1541-es elestének élénk visszhangja volt Lengyelországban; több évig napirenden volt egy nagyszabású törökellenes hadjárat terve. Ezekben az években a királyné támogatását élvező békepárt és a Habsburg-támogatást élvező háborúpárt csapott össze az 1543-as krakkói és az 1544-es piotrkówi szejmen is. Végül a gazdasági nehézségek és a törökkel meglévő békeszerződés fölrúgásának célszerűtlensége a lengyel királyt a háború tervének elvetésére készteti, a háborús párt alulmarad. Mégis, ebben az időszakban komoly a Magyarország iránti közérdeklődés, Vietort ez vezethette a kötet megjelentetésében. Bizonyítandó még, hogy a szerzők (különösen a négy meghatározó humanista) mennyiben voltak a háborús párt hívei, ill. milyen mértékben kapcsolódtak a Habsburgokhoz. A kötetből mindenesetre jó okkal következtethetünk szorosabb kötelékekre: a versek zömmel a Ferdinánd-párti előkelőket dicsőítik, Vietornak Peregi Albert préposthoz (aki szintén I. Ferdinánd embere) intézett előszava is ezt látszik alátámasztani. A kötetet a tudós debreceni tanár, Weszprémi István 1798-ban magyar nyelvű előszóval megjelentette, majd ugyanez a kiadás még egyszer, 1799-ben is megjelent. |
SCHULTHEISZ EMIL:
OLASZ ORVOSOK MAGYARORSZÁGON 1512-TŐL
A XVI. SZÁZAD VÉGÉIG
A szöveget sajtó alá rendezték a Magyar Tudománytörténeti Intézet munkatársai,
Gazda István vezetésével.
Az 1510-es évek különösen jelentősek az olasz–magyar kapcsolatok történetében, mert Ferrara
nagy fiának, Giovanni Manardónak magyarországi szereplése – e kapcsolatok fénykora – erre az
időre esik.
Herczeg Árpád, a kiváló Manardo-kutató nemzetközileg elismert monográfiái átmentek a
tudományos köztudatba, és így nem szükséges, hogy a nagy olasz orvos magyarországi
működését ismertessük. A magyar fővárosban töltött éveinek, itteni kapcsolatainak méltatásával a
jubileumi Manardo-kongresszuson két magyar előadás is foglalkozott. Manardo, akinek nem egy
maradandó tudományos alkotása Magyarországon keletkezett, sok olasz orvossal egyidejűleg
tevékenykedett hazánkban. Itt működött egykor Girolamo Balbi – eredeti nevén Acellini –,
Velence szülötte, aki a Dunai Tudós Társaság – a Sodalitas Litteraria Danubiana – egyik
legnevezetesebb tagja volt.
Manardóval egyidejűleg élt Magyarországon az 1485-ben Cremonában habilitált Antonio
Gazio mint gróf Thurzó Zsigmond udvari orvosa és fiainak nevelője. Gazio részben
Magyarországon írta meg ’Florinda corona, Quae ad sanitatis hominum conservationem ac
longevam vitam producendam sunt necessariae’1 című művét, mely később ’Aerarium sanitatis’2
címmel több kiadást ért meg. Egy másik, a ’Florinda coroná’-val3 nem azonos, az
orvostörténelemben eddig kevéssé ismert munkájának címe: ’De conservanda et proroganda
senum vita’4; előszavát Erdődi Bakócz Tamás esztergomi érsekhez címezte. Fia, Simon szintén
orvos volt, aki atyja halála után is fenntartotta a kapcsolatot a Thurzó grófokkal.
A gazdag észak-magyarországi városokban folytatott széleskörű orvosi gyakorlatot a velencei
eredetű Philippus Venetus.
Celio Calcagnini orvosdoktor, Ippolito d’Este megbízottja Eger városában, akinek műve a
kopernikuszi új szisztéma előzményei között egyike a legjelentősebbeknek, ebből a magyar
városból intézi leveleit az akkor még szintén Magyarországon, Budán élő Manardushoz, valamint
Niccolo Leoniceno olasz orvoshumanistához. Leonicenóhoz írt leveléből kitűnik, hogy élénk
kapcsolatban állt egy meg nem nevezett magyar humanistával és botanikussal – véleményünk
szerint Purkircherrel.
Calcagnini magyarországi levelezőköréhez tartozott a német eredetű Jakob Ziegler budai
orvos is, aki hosszabb magyarországi tevékenykedés után Ferrarában bukkan fel Giovanni
Manardo és Celio Calcagnini társaságában.
1510-ben a velencei tanács megengedi, hogy II. Ulászló magyar király küldöttje Velencéből
300 arany értékű gyógyszert vámmentesen vihessen ki a köztársaság területéről.
Frangepán Kristóf magyar hadvezérnek – aki egyébként sokáig hadakozott Velencével, s
később évekig (1514–1519) raboskodott a köztársaság börtönében – felesége arra kéri a velencei
tanácsot, hogy adjon neki oltalomlevelet az odautazásra. Szeretné magát ott gyógykezeltetni, mert
a velencei orvosok „...sono per fama et opera melidor de tutti li altri”.5
1523-ban Ferdinánd osztrák főherceg II. Lajos szolgálatába ajánlja Ritius (Ricci?) Jeromos
medicinae doctort, aki Rómában végezte az orvosi fakultást, és Magyarországon kívánt
letelepedni.
Erdély legtekintélyesebb orvosa ezekben az években Joannes Maria Italus nagyszebeni
fizikus, aki évi 150 forint fizetést kap akkor, amikor II. Ulászló és II. Lajos olasz sebésze,
Sylvester évi 240 forint illetményt húz. II. Lajos olasz orvosai sorába tartozik Mota Jakab is. A
kalandos életű, magyar nevet felvett Nicolaus de Monte, alias Bezdédi Miklós medicinae artis
doctor is olasz eredetű volt; magyar családnevét a neki adományozott Bezdéd községről nyerte.
A valószínűleg velencei eredetű Giovanni Musarello esztergomi kanonok – egyben a magyar
egyház fejének, az esztergomi érseknek orvosa – 1521. július 21-én levélben értesíti a velencei
tanácsot az érsek haláláról.
1527-ben Eszéky János levélben kéri Ferrarában tanuló unokaöccsét, Orbánt, hogy a
Magyarországra visszatérni készülő luccai Tamás magister gyógyszerésszel (per Magistrum
Thomam Lucensem apothecarium) küldjön neki egy violaszínű birétumot.
Polidamus Bálint olasz származású orvosdoktor 1532-ben működött Magyarországon, és
magyar vonatkozású történeti munkákat is írt.
1535-ben Hieronymus Adornus paviai orvos mint a királyi kancellár orvosa szerepel
okiratainkban. 1538-ban engedélyt kap I. Ferdinánd királytól, hogy Magyarországon bárhol
betegek kezelésével foglalkozhassék. Egyébként az ország politikai életében is szerepet vitt.
Az ország politikájára azonban az Itáliából érkezett Giorgio Blandrata gyakorolta a
legnagyobb befolyást. Blandrata – eredeti nevén Biandrata – György 1515-ben született a
piemonti Saluzzóban, meghalt Erdélyben 1588. május 5-én. A paviai egyetemen végzett orvosi
tanulmányai után I. Zsigmond lengyel király nejének, Sforza Bonának lett udvari orvosa, majd
1541-ben a királyné leányához – Szapolyai János magyar király feleségéhez, Izabellához – ment
Erdélybe. Izabellát többször elkísérte Lengyelországba, majd az angol királyné kíséretében
Olaszországban tűnik fel. Szabad nézetei miatt hamarosan egyházi törvényszék elé kerül, majd
Genfbe menekül. Itt a kálvinizmusban csalatkozik, és Lengyelországba távozik, ahol 1562-ben
antitrinitárius (unitárius) lett. Ezáltal helyzete Lengyelországban is tarthatatlanná vált, így
örömmel fogadta el János Zsigmond erdélyi fejedelem meghívását, aki őt 1563-ban udvari
orvosává és belső tanácsosává, gyakorlatilag az ország bel- és külpolitikájának valóságos
irányítójává tette. Orvosi működése elismeréseképpen Báthory István erdélyi fejedelemtől, a
későbbi lengyel királytól tekintélyes birtokadományozásban részesül. Mint orvos, valláskülönbség
nélkül mindenki rendelkezésére áll. Egy erdélyi jezsuita, Leleszi János írja Aquaviva Claudio
jezsuita generálisnak, hogy Blandrata szorgalmasan látogatja őt és rendtársait betegségükben,
gondosan kezeli őket, ámbátor ő az „ariánusok zászlóvivője”. Blandrata hosszú időn át döntő
befolyást gyakorolt Erdély életére. Jellemét, működését a korabeli és későbbi szerzők igen
eltérően ítélték meg, de hatása igen sok téren maradandó volt. Állítólag Gyulafehérvárott kiadott
orvosi munkájának – ’Gynoceorum ex Aristotele et Bonaciolo a G. Biandrata medico subalpino
noviter excerpta de foecundatione, graviditate, partu et puerperio’6 – nem találjuk nyomát.
Egykorú, bár korántsem teljes hitelt érdemlő feljegyzések szerint még egy olasz orvos
gyakorolt közvetlen befolyást Magyarország politikájának alakulására, méghozzá – szemben a
többi olasz orvos áldásos tevékenységével – meglehetősen erőszakos módon. Szerémi György
királyi gyóntató munkájában egy olasz orvost gyanúsít azzal, hogy János királynak mérget adott
be.7
Mint orvos és mint vallásújító működött Magyarországon és Erdélyben Franciscus Stancarus.
Mantuában született, és Bázelben szerezte meg az orvosdoktori címet. Kalandos élete során
legtovább Lengyelországban és Erdélyben időzött. Kolozsvárott élt, de merész hitújító tételei
miatt itt is állandó helyváltoztatásra kényszerült. 1574-ben meghalt.
Kőrösi Fraxinus Gáspár, a kor híres magyar orvosa maga is a paduai egyetem neveltje – aki
Francantianus Antonio paduai professzort leveleiben „compater meus”’-nak nevezte, és a sienai
eredetű Petrus Andreas Mattiolival is baráti kapcsolatban állt – írja 1555-ben, hogy a
Magyarországra irányuló gyógyszerbehozatal részint Itáliából, részint Levantéből, de Itálián
keresztül érkezik. A magyar irodalomban egészen 1810-ig nyomon követhetjük a
Magyarországon működő olasz gyógyszerárusok tevékenységét.
1556-ban Petrus Raymundus Amadonus olasz orvos nevével találkozunk, aki részt vett
Ferdinánd magyar királynak a török ellen folytatott háborújában, és arról egy munkát is írt.
E kor vezető magyar államférfiúja, Nádasdy Tamás nádor is csaknem kizárólag olasz
orvosokat alkalmaz udvarában. 1557-ben feleségét és fiát Hieronymus ab Augustis kezeli, aki
Lindenius szerint leszármazottja Quiricus de Augustis híres tortonai (Piemont) orvosnak. Quadrio
Jeromos sebész, aki egy ideig a bécsi orvoskaron is előadásokat tartott. Hírnévnek örvendett
Antonio Mannius – alias Antonius de Mannis –, aki nehéz, de jól sikerült műtéttel gyógyította
meg a nádor heresérvét. A sort az 1506-ban Tridentben született Julius Alexandrius (Giulio
Alessandrini) zárja le, akihez Jordán Tamás – e kor másik kiváló magyar orvosdoktora –
’Brunogallicus seu luis novae in Moraviae exportae descriptio’8 című művének második kiadását
ajánlotta. Alessandrini udvari orvos volt Bécsben, de többször járt Magyarországon, főleg
Nádasdy nádor gyógykezelése céljából. Nevezetes művét, a ’De sanitatis tuendá’-t9 1575-ben írta.
A császár orvosa volt Malatesta Federigo doctor medicinae is, de főrangú pácienseinek
kezelése céljából hosszasan tartózkodott Magyarországon is.
A XVI. század derekán egyszerre két Pestalozzi fejt ki gyógyító tevékenységet
Magyarországon: Miklós (Nicolaus Pistalozius), aki doctor medicinae volt és Vince, aki csupán
egyszerű gyakorló sebész. A Pozsonyban lakó Pestalozzi Miklós az észak- és nyugatnémetországi
nemes családok rendkívül kedvelt orvosa volt. Reánk maradt nagy kéziratanyagából
az bontakozik ki, hogy sikeres gyógyításai, humanista egyénisége következtében szoros baráti
kapcsolatba került a legmagasabb magyar vezető körökkel.
Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem udvari orvosa, belső tanácsadója és diplomatája
Squarcialupi Marcell volt, eredetileg piombinói szerzetes, aki 24 éves korában a pisai egyetemen
nyerte el az orvosdoktori címet, majd római, milánói, svájci és németországi tevékenység után
érkezett új hazájába. Teológiai és természettudományi munkákon kívül orvosi műveket is hagyott
az utókorra; ezek közül néhány Kolozsvárott jelent meg. ’De fontium et floriorum origine’10 című
műve 1585-ben Gyulafehérvárott került kiadásra.
Hosszasabban kellene foglalkozni a paduai Buccella Miklós sebész életével és
tevékenységével, de – miként Blandrata vonatkozásában is – itt csak néhány fontosabb adatra
szorítkozhatunk. Báthory István erdélyi fejedelem, később lengyel király orvosa volt, akárcsak a
luccai születésű Simonius Simon, előzőleg lipcsei egyetemi tanár.
Báthory István lengyel király Paduában végezte tanulmányait. Itt ismerkedett meg
Buccellával, akit még erdélyi fejedelemsége évei alatt hívott be udvarába. A király krónikus
betegségét először egyedül Buccella kezelte, majd az ő javaslatára Simoniust is az udvarba
hívták. A két olasz orvos között a kezelés módja tekintetében jelentős nézeteltérés volt. Amikor
Buccella néhány napos távolléte alatt a király meghalt, sokan – maga Buccella is – Simonius
helytelen kezelésének tulajdonították a halálesetet, mely miatt elkeseredett vita bontakozott ki. A
király titkára az orvosok vitájának lényegét összefoglalta, és ezt az iratot a kancellár Muralto
Giovanni kolozsvári olasz orvos elé terjesztette. Muralto nyomtatásban is megjelent
szakvéleményében Simoniust marasztalta el a hibás kezelésben. Simonius nem maradt adós a
válasszal, és Amadeus Curcius Ticinensis álnéven írt ’Responsumá’-ban kemény hangon hárítja el
magától a felelősséget. Buccella Krakkóban 1588-ban megjelent ’Refutatió’-jában válaszol,
Simonius pedig ugyanez évben Olmützben adja ki replikáját ’Responsum ad Refutationem’11
címmel. Buccella Krakkóból folytatja az elmérgesedett vitát újabb ’Refutatió’-jával. Simonius
erre 1589-ben csaknem 300 oldal terjedelmű ’Scopae’ című művével adja meg a választ. Mint
kívülálló harmadik, Muralto Giovanni doctor összegzi a vitát Kolozsvárott 1589-ben, ’Apologia
contra Simonem’12 című könyvében.
Báthory Zsigmond fejedelem orvosa, majd kassai orvos volt Ezekiel Piperellus (Peverellus).
Ugyanezen fejedelem szolgálatában állt Mezentius olasz orvos is 1598-ban.
A piarnói (Isztria) Goynaeus Gianbattista Pozsony városi orvosa 1596-ban. Munkája –
’Enchiridion ad quotidianam medendi exercitionem’13 – 1582-ben Velencében jelent meg.
Hasonlóképpen városi orvos ez időben Curtius András phil. et med. doctor, tokaji orvos – akinek
már atyja, Curtius Lajos orvos Kassán működött –, Spini Miklós pozsonyi orvos és sokan mások.
Alfonso Ferri, aki 1500 körül született Nápolyban, és III. Pál pápa orvosa volt, hadisebészi
minőségben részt vett a magyarországi harcokban.
Az 1586–1587. évi erdélyi nagy pestis idején különösen kitüntette magát mint orvos és
gyógyszerész, a Gyulafehérvárott működő firenzei származású Massimo Milanesi jezsuita, aki
jelentéseiben borzalommal említi, hogy félig meztelen nőket kell vizsgálnia, és ahhoz, hogy ezt
megtegye, felhatalmazást kér a generálistól. Később ő maga is a dühöngő járvány áldozatául esett.
A XVI. század fénykora az olasz orvosok magyarországi működésének. Sajátossága e
szakasznak, hogy míg a korábbi olasz orvosok fejedelmeik kísérőiként vagy diplomaták,
humanisták stb. gyanánt érkeztek Magyarországra, addig a XVI. században ide érkezett, itt
megtelepült orvosok egy része – Blandrata, Stancarus és sokan mások – főleg mint refugiumot
kereső és találó protestánsok jutnak új hazához, kiváltképp a vallásegyenlőséget Európában
először megvalósító Erdélyben. E jelentős tény hátterének teljes, minden irányú megvilágítása
tekintélyes hozzájárulás lehet – és kell hogy legyen – egyrészről Itália, másrészről a két magyar
haza (Magyarország és Erdély) között fennállt, mélyen gyökerező orvostörténeti és ezen
túlmenően egyetemes tudománytörténeti kapcsolatok teljesebb megismeréséhez.
1 „Virágzó koszorú, mely az ember egészségének megőrzéséhez és a hosszú élet eléréséhez
szükséges”
2 „Az egészség tára”
3 „Virágzó koszorú”
4 „Az idősek életének megőrzéséről és meghosszabításáról”
5 „…híresek, mindenki másnál jobb munkájukról”
6 „Az Alpokon túlról (jött) orvosnak, Blandrata (Györgynek) Arisztotelészből és
Bonaciolusból újonnan összállított nőorvosi munkája a megtermékenyítésről, a
terhességről, a szülésről és gyermekágyról”. Ludovicus Bonaciolus (Buonaccioli) XV.
századi ferrarai orvosprofesszor, akinek Enneas Muliberis című, valószínűleg 1480 körül
nyomtatott (a kódexen sem név, sem hely megjelölés nincsen) munkáját Lucrecia
Borgiának ajánlotta.
7 „...De Italo accipiens demum potum ed purgandum stomachum, quod gustasset, mox ad
terram casum dederat, et ait pauper Rex: Capitatis me et teneatis; quia hec est ultima
manducacio mea et potus”.
8 „Bruno Gallicus, azaz a Morvaországban kitört új luesz leírása” (Frankfurt, 1577). – Vö.
Weszprémi 151. A Brunogallicus elnevezés Jordán Tamástól (1539–1585) származik, aki
ezzel azt az extragenitalis (nemcsak nemibetegségként terjedő) vérbajt jelölte, mely
Morvaországban pusztított. Ennek a könyvnek ajánló szövegében saját élettörténetét is
leírja. (2. kiad.: Frankfurt, 1583).
9 „Az egészség megőrzéséről”
10 „A források eredetéről” (orvosi jellegét a vizek elemzése adja)
File Format: PDF/Adobe Acrobat - View as HTML
nem meglepő, hogy az ismert magyar humanista, Kassai Antonius János 1526. ja- nuár 28-án Erasmushoz írt levelében a következőket írja: "A nagyságos krakkói ...
www.btk.ppke.hu/phd/tortenelemtudomany/.../disszertacio.pdf - Similar
No comments:
Post a Comment